Január
Télhó / Fergeteg hava / Nagy Boldogasszony hava
A tősgyökeres itáliai isten, Janus után nyerte nevét, akit a szerencsés kezdet isteneként tiszteltek. A hívők újévkor kalácsot tettek Janus oltárára, e napon kerültek minden veszekedést s kölcsönösen jót kívántak egymásnak. Csak Kr. e. 153-tól kezdve lett január az év kezdete, azelőtt a tizenegyedik hónapnak számított.
Január 1. Újév napja. A polgári év első napja.
Újévi szokások
A január 1-i évkezdés a Gergely-féle
naptárreform után vált általánossá. Az új év első napjához számos
hiedelem, babona kötődik, mert ennek a napnak a lefolyásából következtettek
az egész évre. Így például semmit sem szabad ezen a napon kiadni a házból,
mert akkor egész évben minden kimegy onnan. Igyekeztek tartózkodni a
veszekedéstől, házi viszálykodástól. Női munkatilalmi nap is volt,
nem szabadott mosni, varrni, fonni, de az állatokat sem fogták be újévkor.
Azt tartották, ha újév napja reggelén az első látogató férfi, az
szerencsét hoz, ha nő, az szerencsétlenséget. Szokás volt kora reggel
friss vízben mosakodni, hogy egészségesek maradjanak. Aki reggel a kútról
elsőnek mert vizet, úgy mondták, elvitte az aranyvizet, egész évben
szerencsés lesz. Egyes vidékeken a mosdóvízbe egy piros almát is
tettek, ami szintén az egészség jelképe.
Bizonyos táplálkozási tilalmak is kapcsolódnak ehhez a naphoz.
Baromfit nem lehetett enni, mert a tyúk elkaparja a szerencsét, ellenben
ajánlatos volt a malachús fogyasztása, mert az kitúrja a szerencsét.
A szemes terményeket is ajánlatos enni- babot, lencsét -, mert akkor
sok pénzük lesz a háziaknak. Sok vidéken rétest sütöttek szintén
az analógia jegyében (hosszúra nyúlik az élet, mint a rétestészta.
)
Szép hagyomány újév napján, hogy fiúgyerekek és legények házról-házra járva verses jókívánságokat mondanak a háziaknak, akik cserébe megvendégelik őket. Egyes falvakban az újévköszöntők a portákon gabona-magvakat szórnak szét, hogy bő termés legyen. Ezeket a magokat aztán a tyúkoknak adták a háziak, hogy sokat tojjanak. A hajnali időjárásból az egész évre jósoltak, ha szép idő volt, mezőgazdasági szempontból jó lesz az esztendő, ha csillagos az ég, rövid lesz a tél.
Vízkereszt napja, a karácsonyi ünnepkör zárónapja, ezután veszi kezdetét a farsangi időszak. Háromkirályok napjának is nevezik, és a karácsonyfát is ezen a napon bontjuk le. Az egyház e napon emlékezik meg Jézus megkeresztelkedéséről, ekkor szentelik a vizet és a tömjént. A szentelt víz a templomokban is megtalálható, de a hívek vittek belőle otthonukba is. Széthintették a szobában, az istállóban, a földeken, hogy egészségesek legyenek, illetve a bő termés reményében, és hogy áldás legyen a házon. Öntöttek belőle a csecsemő fürdővizébe, vagy éppen meghintették vele az ifjú párt. Betegeknek általában a halántékát kenegették vele, és behintették természetesen a halottakat is. A keleti egyházban a folyók megszentelése is szokásban volt, körmenetben vonultak a hívek a folyóhoz, ahol faragott keresztet vetettek a vízbe. Ebből a szokásból alakult ki a házszentelés vagy más szóval koledálás szokása. Általában a pap és a kántor elmegy a hívek házához, megáldja azt, elbeszélget velük. Fáradozásaiért a háziaktól sonkát, tojást, szalonnát és lélekpénzt kapott. Egyes protestáns vidékeken ezt a szokást az egyház tiltotta.
Sok helyütt a fiúgyermekek eljártak a házakhoz "háromkirályt járni". A dramatikus játék a bibliai történetet meséli el, amikor a napkeleti bölcsek felkeresik a kis Jézust. A szereplők fehér, bő ingbe és díszes süvegbe öltöznek, valószínűleg legnépszerűbb Boldizsár, a szerecsenkirály szerepe, amihez az arcot jól össze kell kormozni.
Vince napja, a bortermelő vidékeken fontos nap. Ekkor metszették a vincevesszőt, amit a meleg szobában hajtattak, ebből a adott évi termés mennyiségére következtettek. Azt tartották, ha ezen a napon jó idő van, jó lesz a szőlőtermés is.
